Illatok…

2011 május 12. | Szerző: Mirjam Salliven |

Nekem pl. életem legszebb illata az otthon illata. Sajnos az életem úgy alakult,hogy haza kellett költözzem 29évesen újból./nem voltam magamra büszke/Nos, egy szomszéd faluban dolgoztam ahová nap ,mint nap kerékpárral tekertem/oda vissza 4km-ert/esőben,fagyban,hóban,melegben..  imádtam ,mert miközben az arcomba fújt a szél a gondolataim is szárnyaltak.. Egy szép téli este történt, hogy csodálatos fehér hó hullt. Nagy pelyhekben, mintha valaki egy dunyhát rázna oda fentről az égből. mindenre. Az út előttem még nem is volt járva,és élvezettel hajtottam bele a kerekekkel .Körbenéztem és a sötétséget felváltotta a fákról a házak tetejéről a kerítések léceiről szikrázó hó fénye. A fenyőfák ágaira ránehezedett a sok hópehely és csak húzta lefelé különféle alakokat formálva. Mulatságos volt. Az arcomba is esett egy két hópelyhecske majd a bőröm melegétől elillanva,kacagva tűnt el. A házak kéményéből vidáman kunkorodva szállt fel a füst,benne a kis izgága füstmanókkal,akik az égig szálltak. Én meg csak tekertem tekertem hazafelé ebben a magam teremtette álomvilágba és olyan melegség öntötte el a lelkemet, hogy éreztem amint a szemeimre könnyfátyol borul . Nyugodt,csendes volt minden..mintha kiváltságos lettem volna,hogy én megtapasztalhatom azt a csendet,amikor nincs szél,semmi sem mozdul,mintha minden hangot lenyelne a lehulló friss hó. V agy csak én éreztem ezt? Hiszen  néha egy egy kutya is belevakkantott ebbe a csendbe. A házak ablakából ki- kiszűrődött   fények mind azt sugallták, jó meleg kis kuckó van odabenn. Barátságos,tiszta,hófehér ,mint a kinn hulló hó…mint az én otthonom. Megéreztem az én  otthonom  illatát,ahol várt két ember, akiknek köszönhetem az életemet. Akik mindig kitartottak mellettem, akik sosem vettek el csak adtak. Akik vannak nekem,szép csendben. Éreztem a szeretetüket,a melegséget ahová tartozom,ahová mindig hazamehetek. Esőben,.szélben,fagyban,hóban,rosszkedvűen,sírással küszködve,vagy épp zaklatottan,megalázva. Vagy napsütésben vidáman, boldogan,elégedetten mosolyogva ….ők mindig velem vannak és az illatuk. Az idő az elmúlás a jóság és az egyszerűség illata körbelengi a lényüket,és a házat a bútoraikkal, a párnáikkal a virágaikkal együtt És ott volt  a fiam illata. A magzatom a babám a kicsim az én “testem-lelkem-vérem”akinek az illatát éreztem. Már nem az édes vér illatát ,amellyel világra hoztam őt,már nem a baba illatot az ártatlanság őrjítő illatát, hanem a kisgyermek illatát aki,már lát érez akar tud… kitárt karokkal vár és azt mondja csillogó szemekkel hozzám bújva
“-De jó,hogy megjöttél anya!”- és felemelve az öledbe érzed a hajának samponillatát .De mégsem ez miatt gördül le egy könnycsepp az arcodon, hanem attól,hogy tudod ezeket az illatokat sem veheti el tőled senki…”/Mirjam