Tökéletesek vagyunk?
2011 május 18. | Szerző: Mirjam Salliven
“Szóval, Nem vagyok tökéletes nő,és nem is akarok az lenni. A nekem is vannak rossz napjaim,mikor a
tükörbe nézek és még a hajam is össze vissza áll. Van hogy veszekszem a
fiammal,és magammal. Ügyetlen is tudok lenni,meg butákat is kérdezek
sokszor,összetörök szíveket,majd kisimítok lelkeket. De ha jobban
belegondolok sosem lépek hátrafelé csak mindig előre. Szóval nem vagyok
tökéletes nő….de szeretem magamat így…szeretek tökéletlen lenni
is….”/Mirjam
Tökéletes
2011 május 14. | Szerző: Mirjam Salliven
Nem akartam tökéletes,olyan „kerek”életet,kellenek bele „élek”,izgalmak is/Mirjam
“Szóval, Nem vagyok tökéletes nő,és nem is akarok az lenni. A nekem is vannak rossz napjaim,mikor a tükörbe nézek és még a hajam is össze vissza áll. Van hogy veszekszem a fiammal,és magammal. Ügyetlen is tudok lenni,meg butákat is kérdezek sokszor,összetörök szíveket,majd kisimítok lelkeket. De ha jobban belegondolok sosem lépek hátrafelé csak mindig előre. Szóval nem vagyok tökéletes nő….de szeretem magamat így…szeretek tökéletlen lenni is….”/Mirjam
Egyedül voltam
2011 május 14. | Szerző: Mirjam Salliven
Egyedül voltam de olyan állapotban amikor jó volt egyedül lennem.Egyszer a homokba lépkedve a lábam nyomaira lettem figyelmes és eszembe jutott,hogy életünk során,annyi de annyi ember életébe ott hordozzuk mi is a lábunk nyomát,a kezünk érintését,a szavunk selymességét,a bőrünk illatát,a szívünk zakatolását….”Mirjam
Te vagy nekem a titkom…
2011 május 14. | Szerző: Mirjam Salliven
“Tudod,Te vagy nekem a titkom,az a férfi akit órákig tudnék nézni,és
hallgatni a hangját és azt a keveset amit adsz
magadból…megtartani…te vagy nekem a titkom akivel játszom de úgy
látom élvezed,és te vagy nekem a titkom akit ha meg fogok
bántani,egyszer remélem megbocsájt és velem együtt nevet,te vagy nekem a
titkom akinek a lelke ugyan olyan egy egy pillanatában mint az enyém,és
te vagy nekem a titkom vagy azt hiszem inkább én neked...”/Mirjam
A nő teremtése
2011 május 14. | Szerző: Mirjam Salliven
Istennek, látván a férfi magányát, megesett rajta a szíve. Körbenézett
hát a világon, és munkához látott.Fogta a Hold kerekségét, a kígyó
testének hullámzását, a lián vastag szárának karoló erejét, a fű halk
remegését, az ágakon libegő levelek röpke báját, a rózsa frissességét.
Fogta az Isten a barack zamatát, az őz riadt futását, hozzákeverte a
levegő megfoghatatlanságát, felhőszakadás után a szivárvány eget átívelő
lágy hídját.
Fogta a nyúl félénkségét, a páva hiúságát, a veréb pehelytollát, a
gyémánt keménységét, a szajkó locsogását, a galamb turbékolását.
Fogta a méz édességét, az epe keserét, a tigris kegyetlenségét, a hó hidegségét, a tűz hevét, az alkony pírját.
Összekeverte mindezt, és megalkotta a nőt. Művét fenségesnek és
csábítónak látta. Büszke volt rá, méltónak találta az egész világ
csodálatára. Nagy lélegzetet vett, és frissen teremtett művét
odaajándékozta a férfinak.
A férfi megköszönte az ajándékot, majd nyolc nap múlva összezavarodva, heves jajszóval az ajkán visszavitte Istennek.
Az Isten visszavette, de tudta, a férfi vissza fog jönni érte és újra
magával viszi. Így is történt. Háromszor hozta vissza a férfi a nőt és
háromszor könyörögte vissza. Végül az Isten haragra gerjedt, és
ráparancsolt két teremtményére:
“Tűrjetek egymásnak!”
A nő mosolygott, a férfi fejet hajtott, s miközben otthonába vitte asszonyát, heves panaszát senki nem hallotta:
“Micsoda csapás! Vele se bírok élni, de nélküle még úgy se…”
A NŐ teremtése/hindu monda/
Illatok…
2011 május 12. | Szerző: Mirjam Salliven
Nekem pl. életem legszebb illata az otthon illata. Sajnos az életem úgy alakult,hogy haza kellett költözzem 29évesen újból./nem voltam magamra büszke/Nos, egy szomszéd faluban dolgoztam ahová nap ,mint nap kerékpárral tekertem/oda vissza 4km-ert/esőben,fagyban,hóban,melegben.. imádtam ,mert miközben az arcomba fújt a szél a gondolataim is szárnyaltak.. Egy szép téli este történt, hogy csodálatos fehér hó hullt. Nagy pelyhekben, mintha valaki egy dunyhát rázna oda fentről az égből. mindenre. Az út előttem még nem is volt járva,és élvezettel hajtottam bele a kerekekkel .Körbenéztem és a sötétséget felváltotta a fákról a házak tetejéről a kerítések léceiről szikrázó hó fénye. A fenyőfák ágaira ránehezedett a sok hópehely és csak húzta lefelé különféle alakokat formálva. Mulatságos volt. Az arcomba is esett egy két hópelyhecske majd a bőröm melegétől elillanva,kacagva tűnt el. A házak kéményéből vidáman kunkorodva szállt fel a füst,benne a kis izgága füstmanókkal,akik az égig szálltak. Én meg csak tekertem tekertem hazafelé ebben a magam teremtette álomvilágba és olyan melegség öntötte el a lelkemet, hogy éreztem amint a szemeimre könnyfátyol borul . Nyugodt,csendes volt minden..mintha kiváltságos lettem volna,hogy én megtapasztalhatom azt a csendet,amikor nincs szél,semmi sem mozdul,mintha minden hangot lenyelne a lehulló friss hó. V agy csak én éreztem ezt? Hiszen néha egy egy kutya is belevakkantott ebbe a csendbe. A házak ablakából ki- kiszűrődött fények mind azt sugallták, jó meleg kis kuckó van odabenn. Barátságos,tiszta,hófehér ,mint a kinn hulló hó…mint az én otthonom. Megéreztem az én otthonom illatát,ahol várt két ember, akiknek köszönhetem az életemet. Akik mindig kitartottak mellettem, akik sosem vettek el csak adtak. Akik vannak nekem,szép csendben. Éreztem a szeretetüket,a melegséget ahová tartozom,ahová mindig hazamehetek. Esőben,.szélben,fagyban,hóban,rosszkedvűen,sírással küszködve,vagy épp zaklatottan,megalázva. Vagy napsütésben vidáman, boldogan,elégedetten mosolyogva ….ők mindig velem vannak és az illatuk. Az idő az elmúlás a jóság és az egyszerűség illata körbelengi a lényüket,és a házat a bútoraikkal, a párnáikkal a virágaikkal együtt És ott volt a fiam illata. A magzatom a babám a kicsim az én “testem-lelkem-vérem”akinek az illatát éreztem. Már nem az édes vér illatát ,amellyel világra hoztam őt,már nem a baba illatot az ártatlanság őrjítő illatát, hanem a kisgyermek illatát aki,már lát érez akar tud… kitárt karokkal vár és azt mondja csillogó szemekkel hozzám bújva
“-De jó,hogy megjöttél anya!”- és felemelve az öledbe érzed a hajának samponillatát .De mégsem ez miatt gördül le egy könnycsepp az arcodon, hanem attól,hogy tudod ezeket az illatokat sem veheti el tőled senki…”/Mirjam
Nyitott kézzel szeretni…
2011 május 18. | Szerző: Mirjam Salliven
„Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy
kiszabaduljon a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden
kitágította a szálakat kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult,
kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni.
Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a
megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a
szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön
töltötte, sosem ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán.”
———-
„Nyitott kézzel szeretni”ismételgettem magamban a szavakat.Szóval azt az
embert akit szeretünk,muszáj „felszabadítani”mert ha megpróbálom
irányítani,azt veszem el amit megtartani próbálok,őt magát.Ha a
kedvesemet meg akarom változtatni,vagy bármi módon bele akarok szólni az
életébe akkor megfosztom attól a jogától,hogy ő maga felelősséget
vállaljon saját cselekedeteiért,saját életéért és megfosztom attól,ha
ráerőszakolom a saját akaratomat,hogy saját maga fejlődjön.Az érés
lehetőségétől.Korlátoznám őt,hiába én úgy gondolom csak óvom,védem őt,és
csak segítek neki.Ezt nem szabad.meg kell tanulni,hogy azt akit
szeretünk,értékelünk,tisztelünk,abban bízunk,hiszünk.Egymás mellett kell
járni jóban rosszban,örömben és bánatban. Ha ő sírni akar akkor had
sírjon,ha egyedül akar egy darabig menni a saját útján akkor had
menjen.De a magányában is te ott leszel vele,akkor is figyelsz a
szavaira,ám azt is meg kell majd mondanod neki ha nem értesz vele
egyet,ha neked van szükséged egy kis szabadságra.De előbb neked kell
megtanulni őt”nyitott kézzel”szeretni!/Mirjam
Oldal ajánlása emailben
X